Az árfigyelő bekapcsolásához adja meg nevét és e-mail címét:
Név:

E-mail cím:

Minimum értesítési szint:
Ft

  • 2019.01.27.
  • Hyundai

Nyáron érkezhet az új Hyundai Ioniq

A Hyundai Motor ráncfelvarrott Ioniq modellcsaládja állítólag júliustól lesz elérhető Németországban, amit szeptembertől az elektromos modell frissített változata követhet. Ha tényleg így lesz.

A Hyundai Motor nemrég rántotta le a leplet első globálisan értékesített környezetbarát Ioniq modelljének hibrid és konnektoros hibrid változatáról. A 2016-ban bemutatott Ioniq a világon elsőként volt elérhető ugyanabban a karosszériában hagyományos hibrid, konnektoros hibrid és tisztán elektromos hajtáslánccal.

Az autóból több mint 60 ezer példány kelt el, amely ezzel a Hyundai progresszív mobilitási jövőformáló termékeinek egyik kulcsfontosságú termékévé vált. Az új modell kívülről átalakított hűtőmaszkjával, fényszóróival és lökhárítójával mutat újat, míg belül elsősorban a középkonzolt alakították át úgy, hogy egy hatalmas, 10,25 colos, tabletszerűen kimagasodó érintőkijelzőt és alatta egy érintőpados klímaközpontot alakítottak ki. Az autó technológiája is jelentősen fejlődött, hiszen az alapáron járó váltófülekkel az eddigi SPORT mód mellett ECO módban a regeneratív fékezés erősségét is lehet változtatni, az új „zöldzóna-funkció” (Green-zone Drive Mode – GDM) pedig képes a navigáció alapján az akku kapacitását az igényekhez igazítani.

A megjelenést követően nem sokkal nyilvánosságra került egy német nyelvű „titkos” oldal, amelyben az új Ioniq újdonságait és bevezetésének részleteit taglalják. A 2018 decemberre datált oldal pontosan ott jelöli a változtatásokat, ahol az Ioniq valóban megváltozott, emellett tartalmazza azt is, hogy az autó 10,25 colos kijelzővel is elérhető lesz. A bevezetés idejét az Ioniq hibrid esetében 2019 júliusáéra teszi, míg a tisztán elektromos változat elérhetőségét 2019 szeptemberében határozza meg.

A legérdekesebb rész persze az elektromos változat technikai paraméterei, amely az oldal szerint változatlan villanymotor-teljesítmény mellett egy 38,3 kWh kapacitású akkumulátort kap az eddigi 28 kW-s egység helyett, vagyis a kapacitást 37 százalékkal megemelték. Ezzel a kapacitással az iromány szerint az NEDC szerinti hatótávcél a korábbi 280-ról immár 378 km-re, vagyis épp a Nissan Leaf 40 kWh-s változatának szintjére emelkedik. Ez pont az a rész viszont, ami egy kicsit hiteltelenné is teszi az egész kiszivárgott anyagot.

A Hyundai Motor ugyanis már a tavaly szeptemberi törvényi határidő előtt büszkén hirdette, hogy minden típusuk megfelel az akkortól minden egyes meglévő és jövőben bevezetendő típusra kötelezően alkalmazandó szabványnak. Ezért aztán vadonatúj Kona Electric modelljük esetén már a világpremierkor is a WLTP hatótávcélt adták meg, már akkor sem volt téma az NEDC szerinti, nyilván eltúlzott érték. Akkor most vajon miért szedték volna elő ezt az elavult szabványt, vagy legalább miért nem adták meg azt is?

A WLTP szerint az Ioniq mostani változata 204 kilométerre képes, ami a nagyobb akkuval számolva akár 277 kilométeresre nőhet. Már ha tényleg ez az akku kerül az autóba. Eddig úgy tudtuk, hogy az új Ioniqba a Kona Electric kisebbik, 39,2 kWh-s akkucsomagja kerül, amely méretgazdaságossági szempontok szerint költséghatékonyabbá teheti az akkuk termelését. Persze, lehet, hogy az Ioniq szűkös vázába nem fért el több cella, az azonban biztos, hogy a Kona Electric amerikai bemutatóján a Hyundai egyik képviselője, Gil Castillo az új Ioniqra utalva legalább 320 kilométerben határozta meg a villanyautóktól ma elvárható hatótávot.

A menetrend tekintetében még talán igaza is lehet az anyagnak, hiszen az Ioniq eredeti verziója is 2016 elején jelent meg Koreában, majd februárban, a Jeju szigeten tartották az Electric változat világpremierjét, míg aztán márciusban Genfben már a teljes Ioniq modellpaletta felsorakozhatott. Aztán az első európai vevők valamikor 2016 őszén vehették át hibrid autóikat és az elektromos Ioniqok fogalmazása sem késett sokat (az autók annál inkább). Azonban az NEDC szabvány felemlegetése, valamint az a tény, hogy az anyag pont az első hivatalos képek megjelenése után került ki, megkérdőjelezi annak hitelességét. A többit a következő hónapokban meglátjuk.


szerző: Dönci